Sport, Everest, magaslati hegymászás, motivációs előadások, 7 Summits

Halál az Everesten II. - Könyörgöm, mentsetek meg!

2017. november 15. - Emilclimbs

A Halál az Everesten cikksorozatom II. részében ismét egy hegymászónőről mesélek. Elgondolkodásra most is lesz elég okunk. (Az I. részhez írott cikk itt érhető el: Halál az Everesten I. - Amikor a szerelem öl)

vihar-reggel.png

PROFI A HEGYEN

Shriya Shah-Klorfine kanadai hegymászónő 2012 márciusában érkezett Nepálba azzal a határozott szándékkal, hogy felmásszon a világ tetejére. Április végén már az Everest déli alaptáborában volt, mert a népszerűbb és sok tekintetben biztonságosabb déli útvonalon kívánt a csúcsra érni. Számos hegymászó irigykedve nézte őt, a nyilvánvalóan megfelelően szponzorált és profi hegymászót, ahogy elfoglalta a számára kijelölt sátorhelyet 5300 méteren. Shriya tekintélyét és megbecsültségét az is emelte, hogy kanadai állampolgársága mellett nepáli születésű volt, azt pedig mindenki tudta, hogy a nepáli hegymászók bizony genetikailag is alkalmasabbak az Everest megmászására a legtöbb más származású társaikhoz képest.shop.png

Büszke volt úgy nepáli származására mint arra, hogy kanadai nőként mászhatja meg a világ legmagasabb hegyét. Önbizalma lehengerlő volt, fellépéséből többen erőt is merítettek. Büszkeségét azzal is kifejezte, hogy kanadai nemzeti színekben pompázott a csúcsmászó overallja, amin szépen látható volt a juharleveles kanadai címer is.

Május 18-án megindult a csúcstámadás. A hegymászók többségével azonos módon oxigénpalack használatával történt Shriya esetében is mindez, amit 7000 métertől vett igénybe, ahogy azt oly sokan szokták tenni. A felkészült hegymászó igen lassan haladt. Érthetetlen módon csupán nepáli idő szerint délután 2:30-kor érte el a csúcsot. Sokan vallják, hogy a délután 2 óra egy objektív időhatár, amely után senki nem menjen már föl az Everest-csúcsra, tehát aki addig nem jut föl oda, az forduljon szépen vissza, vagy meghal. A valós helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis aki jobb mászó és később indul fölfelé a többieknél a csúcstámadás napján, annak lesz elegendő oxigénje a sikeres feljutáshoz és a biztonságos visszatéréshez is. Shriya viszont a leglassabbak között volt, aki éjfél körül indult a csúcsra, tehát nem esett ebbe a „gyors” kategóriába, ami megdöbbentette az őt látó és az alaptáborban őt irigykedve néző hegymászókat.

Oxigénpalack használata

E palackok 7000 méter alatt nem igen használhatók. Ennek több oka is van. Egyrészt ezek nem búvárpalackok, nem tengerszinti oxigén található bennük, mert 2500 méter fölött töltik őket. A belőlük nyerhető levegő oxigén tartalma 8000 méter fölött 40% körüli a tengerszinti mennyiséghez képest, tehát olyan, mintha a tüdőnk 60%-a nem működne még palackkal sem. Palack nélkül az Everest csúcsán 25-30%-os oxigéntartalmú levegő lélegezhető be, szintén a tengerszinti oxigén mennyiségéhez képest, palackkal pedig ez a valamivel jobb minőség áll rendelkezésre. A palackok használatához egy olyan maszkot kell az arcunkra illeszteni, amely két bemenettel rendelkezik: egyrészt a palackból érkezik egy cső a már ekkor sem tengerszinti oxigénnel, és egy másik bemenet található rajta, amely a külvilágból engedi be a levegőt, amely oxigénben egyre ritkább, ahogy a magasság emelkedik. A maszkban e kétféle levegő keverékét lehet belélegezni. Tehát igen nehéz az Everest csúcsára jutni és onnan élve lejutni még palackkal is. A hegymászók csupán 2%-a mászik palack segítsége nélkül, viszont a halottak jelentős része nem használt palackot a mászási kísérletéhez. Az asztmában szenvedő csekély számú olyan ember, akik az Everest megmászására adják a fejüket – akik közé magam is tartozom –, palack nélkül nem is vághatnak neki a csúcstámadás napjának, mert egyszerűen megfulladnának a szükségszerűen bekövetkező asztmás – hörgő görcsös – rohamaik következtében. Palackkal nem sokkal könnyebb ezért az asztmásoknak, mint az egészségeseknek palack nélkül. Persze azért valamivel mégis könnyebb.

Shriya 30 percet töltött a csúcson, ami szokatlanul hosszú idő. Majd délután 3 órakor az őt kísérő serpákkal elindult lefelé onnan. Ezután bekövetkezett az, ami minden Everest-csúcsmászó rémálma: lecsapott egy vihar mindenkire, aki a halálzónában volt ekkor. Egy vihar, ami a hurrikán erősségű szél mellett -40°C hideget is hozott. Ennek eredményeként 3 hegymászó halt meg ezen az egyetlen napon. Az egész szezonban pedig 10 áldozatot követelt a hegy. Viszont e három hegymászó között volt a profi Shriya Shah-Klorfine is. Az irigyelt kanadai hegymászónő, aki nepáli származása miatt genetikailag is a magas hegyekre termett… Aztán kiderült az őrjítő igazság…

SZERETNI BOLONDULÁSIG?

pic.jpg

A történet innentől az Audrey Tatou főszereplésével híressé vált „Szeretni bolondulásig” című film lényegi fordulatára emlékeztethette azokat, akik a „megfelelően szponzorált és profi hegymászóként” csodálattal nézték az alaptáborban Shriya Shah-Klorfine-t, és egyúttal a valóság e filmben bemutatott döbbenettel is töltött el mindenkit, aki szembesült vele. De hogy is volt ez?

Shriya 33 évesen érkezett az Everest alaptáborába, valóban nepáli felmenőkkel rendelkezett, 13 éves koráig Nepálban is élt, ahol 9 éves korában egy Everest körüli helikopter túrán szeretett bele a hegyben. Később Indiába költözött, ott nőtt föl, majd felnőttként nemzetközi hajóutakon vett részt munkájából kifolyólag. Egy ilyen utazáson találkozott és szeretett bele későbbi kanadai férjébe, Bruce Klorfine-ba, aki egyébként jazz zenész volt. Kanadában telepedtek le, ahol Shriya indiai gasztro-vállalkozást vezetett és politikai pályára is lépett.

 2011-ben egy napon váratlanul azzal lepte meg a férjét, hogy tervezi megvalósítani gyermekkori álmát, és meg fogja mászni a Mount Everestet. A férje és barátai - ismervén a nő átlagos civil életét - ezt lehetetlen küldetésnek tartották, de Shriya tántoríthatatlan volt. Bízott mentális erejében, ami köztudottan magas szintű volt, bármi, amit a fejébe vett életében, elérte azt. Elkezdte az edzéseit, ami abban merült ki csupán, hogy néhány túrán vett részt a lakóhelyét övező nem túl magas hegyekben, amelyek sok alkalommal inkább dombok voltak. És ennyi… de valóban csak ennyi volt az edzése.

kamukep.jpgAnnak érdekében, hogy szponzorokat szerezzen az innentől nyilvánvalóan öngyilkos küldetéséhez, magashegyi ruházatot bérelt, és e ruhát viselvén műteremben készített képeket, amelyeket rászerkesztett pár hegyi fényképekre, amelyek háttérként szolgáltak mindehhez. Hihetetlen, de ezekkel a nem túl jó minőségű montírozott képekkel is talált magának szponzorokat, így nem kellett a teljes expedíciót önmagának finanszíroznia. Egyúttal expedícióját beteg gyerekek alapítványi gyűjtésére is felhasználni is tervezte.

Megérkezett tehát Nepálba. Már 2012 márciusától akklimatizációs túrákat kezdett 5000 méterig, amelyeket videó naplójában dokumentált ekkor és a későbbiekben is, ezért egészen pontosan tudjuk, hogy mi történt vele. A professzionális Everest-expedíciókat szervező cégek minden alkalommal bekérik a jelentkezőktől a magashegyi mászási tapasztalataikat, amelyek alapján Shriya nem került befogadásra egyetlen komolyabb expedíció-szervező cég által sem. Ez nem tántorította el „hősnőnket” attól, hogy elinduljon az Everest-kalandjára. Ennek érdekében egy frissen alakult, Utmost Adventures néven ismert expedíció-szervező céget talált meg, amelynek ennél fogva nem volt tapasztalta Everest expedíciók szervezésében sem. De kellett nekik annyira a pénz, hogy elfogadják azt, mindezt úgy, hogy ráadásul még jóval a piaci átlag fölött kértek pénzt Shriya-tól, így ő mindennel együtt 80.000 USD díjat fizetett azért, hogy a cég részt vegyen abban, hogy a halálba jusson a nő. Ezt az árat Shriya  tapasztalatlansága okán határozták meg ilyen magasan, ahelyett, hogy elutasították volna a jelentkezését, mint ahogy más szervezők tették azt.

Az Everest alaptáborában Shriya sátrára kihelyezték a Photoshoppal készített marketing képeit, a szponzori feliratokat és a szervező cég molinóját is, amely által profi hegymászó benyomását tette. Majd a nő megkezdte az alaptábor környéki akklimatizációs mászásait. Elvonult a serpáival és lelkesen, nagy nyilvánosságtól elkülönülten tanulta a hegymászó „fogásokat”. Olyanokat, mint miként kell felmászni és lefelé ereszkedni biztosító kötél segítségével, egyáltalán hogy néz ki egy hágóvas, és miként kell azt a bakancsára rögzíteni. A saját hegyi vezető serpái már ekkor átlag alatti képességű és felkészültségű mászónak értékelték őt, amely minősítés így is hízelgő volt a számára, egyúttal nyilvánvalóan túlzó is, mert ennél is gyengébb mászó volt. Le is akarták beszélni arról, hogy felmásszon bárhová az alaptábor fölött. De Shriya hajthatatlan volt. Abban reménykedtek, hogy valamely táborban olyan kimerült lesz, hogy magától fordul majd vissza.

bctent.pngSátor az alaptáborban

De nem így történt. Shriya eljutott a csúcstámadás időszakáig és megkezdte az útját a csúcsra. Mindenki megdöbbenésére 2012. május 17-én eljutott a 8000 méteres déli 4-es táborba, igaz roppant lassan és hatalmas kimerültség árán. Majd május 18-án elindult a Világ tetejét jelentő 8848 méteres magasságra. Az expedícióját szervező cég helyi vezetőit ez annyira váratlanul érte, hogy valamely érthetetlen megfontolásból nem a legtapasztaltabb serpáit adták a kíséretébe (mert más mászók mellé korábban mégis kerítettek pár jobb hegyi vezetőt), hanem a legfiatalabb serpákat, aki ilyen magasságba soha sem jártak korábban. Shriya valóban nagyon lassan haladt. Csúcsra-menet közben minden órában több alkalommal kérték a serpák őt arra, sőt, könyörögtek neki, hogy forduljon inkább vissza, mert nem lesz képes túlélni a halálzónát, de ő ilyenkor csak ennyit mondott: „sokat fizettem ezért, a csúcsra megyek veletek vagy nélkületek”. És nem engedte leparancsolni magát a hegyről, nem fordult vissza.

A VESZÉLYES CSODA

summit-flag.pngShriya a Világ tetején

Csoda volt, és egyúttal a mentális erő diadala, hogy Shriya Shah-Klorfine 2012. május 18-án felért az Everest csúcsára, ahol kimerültségét ugyan valamennyire felülírta a lelkesedése és boldogsága, így sok felvétel igazolja eredményességét. Valóban hihetetlen, hogy egy ennyire felkészületlen és edzetlen ember csupán a mentális erejével és nepáli génjeinek köszönhetően felér a világ tetejére. Későn, délután 2:30-kor ért csupán föl a csúcsra, de a felvételeken látható, hogy nem volt egyedül, és társaságát nem csupán serpái jelentették, hanem más kései csúcsmászók is.

Ekkor már kifogyóban volt az oxigénje, hiszen abból nincs korlátlan mennyiség a hegyen. 30 perc tartózkodást követően elindult lefelé, de ez is igen lassan történt. Szinte minden lépés után meg kellett állnia pihenni a kimerültsége okán. Tapasztalatlan és fiatal serpái könyörögtek neki, hogy ne álljon meg, haladjon tovább, mert nagy baj lesz. Ekkor már 20 órája mászott egyhuzamban, ami rengeteg idő. Ekkor a szervező cég vezetői a serpáikkal elhaladtak mellette és adtak neki egy utolsó tartalék oxigénpalackot, mást nem tettek, talán nem is tehettek volna érte. Annyira lassan haladt, hogy már a következő, május 19-i csúcstámadás fölfelé haladó hegymászóival is találkozott, akik megdöbbenve tapasztalták, hogy páran – nem csak Shriya és kísérői – még mindig lefelé tartanak az előző napi mászók közül. Először azt hitték róluk, hogy ők is fölfelé másznak. De megdöbbenésükre nem így történt.

"KÖNYÖRGÖM, MENTSETEK MEG!"

Ekkor lecsapott rájuk a vihar. Ez borzasztó veszélyes helyzetet teremtett a halálzónában. Sharia már alig tudott mozogni, amikor találkozott az amerikai John Kodrowski és a kanadai Sandra LaDuca expedíciós kettősével, akik a viharban feladták saját csúcstámadásukat és elkezdték az ekkor már haldokló három ember mentését, akik Shriya mellett a német Eberhard Schaaf és a dél-koreai Song Won-bin voltak, de e két személy is halálát lelte. Shriya, aki az álmait kergette és nyilvánvalóan csúcslázban szenvedett, ekkor már 24 órája kezdte meg a csúcstámadását, ekkor már nem tudott mozdulni sem a kimerültségtől - valamint a már vélhetően kialakult agyi ödémájától –, egyszerűen lebénult. Utolsó szavait elcsukló hangon a serpáihoz intézte: „könyörgöm, mentsetek meg!”.

halott2.pngShriya álma 8400 méteren ért véget

Nem akart meghalni, de mindez már késő volt. Ez 8400 méteren történt, tehát igen keveset tudtak lefelé haladni hosszú órák alatt a csúcsról. Shriya hirtelen elaludt, és többé már nem ébredt föl, hiába ébresztgették őt ezután már többen is. Élettelen teste pedig hamarosan összefagyott és egy darab merev tárgyra emlékeztetett mindenkit. Serpái saját életüket mentendő leereszkedtek a 8000 méteren található déli 4-es táborba, de előtte még Shriya testét a csúcson általa büszkén kitűzött kanadai zászlóba tekerték, de hovatartozásáról a nemzeti színű mászó felszerelése önmagában is egyértelműen árulkodott.

Élettelen teste 10 napon át feküdt ilyen közel a 4-es táborhoz, a halál zónában, mementóként a felkészületlen hegymászók számára, ami egyúttal egy igen rossz országimázs-kampány is volt Kanada számára, mert ennyi időn át minden arra járó látta, hogy egy kanadai mászó fekszik ott, erről számos fénykép is készült, majd járta be a világsajtót. Később nagy erőfeszítések és költségek árán lejjebb vonszolták a holttestet, majd 6500 méter magasból egy helikopter szállította őt a temetésére. Férje a helyszínre utazott, majd hindu hagyományok szerint kapta meg a végtisztességet már tengerszinthez közeli magasságon.zaszloban2.jpgAz eseményeket megdöbbenéssel fogadó közvélemény széles körben reagált arra, amikor kiderült, hogy egy korábban magasabb hegyeken egyáltalán – de tényleg egyáltalán – nem járt, de még versenysportolói erőnléttel sem rendelkező nő miként veszítette az életét az irreális álmainak hajszolása közben.

Russel Bryce, a legendás új-zélandi expedíció szervező szerint - aki saját karrierje során több mint 200 mászót segített a csúcsra halálos áldozatok nélkül - „az expedíciót szervező cég felelőssége nem kérdőjelezhető meg”. Álláspontjaként kifejtette viszont azt is, hogy már az hiba volt, hogy bárki ebben az őrült időjárással jellemezhető időszakban megkísérelten megmászni délről az Everestet. Russel ugyanis a Himex nevű szervező cégének mind a kéttucatnyi hegymászóját levitte a hegyről, az expedíciójukat lefújta, amivel számos életet mentett meg, mert ők is másztak volna május 19-én, a viharos és halálos napon. Emellett kiemelte Shriya saját felelőtlenségét is.

Shriya szervező cégének (Utmost Adventures) vezetője azzal mentegette magát, hogy a nő egyszerűen nem volt hajlandó engedelmeskedni annak a kérésnek, hogy forduljon vissza, amíg még megtehette volna. E döntésével a cég őt kísérő serpáit is életveszélybe sodorta. A legtöbb, amit tehettek, az volt, hogy a tapasztalatlan serpáikat mellette hagyták, hátha így túlélheti az életveszélyt, amibe szerintük kizárólag önmagának köszönhetően került.

A Shriya-t kísérő serpák pedig sokkot kaptak, hiszen első Everest expedíciójuk alkalmával a kezeik között halt meg a nő, aki figyelmen kívül hagyta az egyértelműen vészjósló jeleket. Ő is bizonyosan csúcslázban szenvedett, ami az ú.n. „summit fever”. Ez extrém magaslaton a legtöbbször egyenlő a halállal, ahogy ez esetében is történt.

Csúcsláz avagy Summit Fever

Ez egy különleges lelki állápot. Elsősorban – de nem kizárólag – a világ nyolcezresein tapasztalható, ezek közül is az Everesten fordul elő a legtöbbször. A lényege, hogy a mászó minden áron fel akar érni a hegy csúcsára, annak ellenére, hogy valamilyen elháríthatatlan akadály ennek túlélését nem teszi lehetővé. Ez az akadály igen széles körben lehet betegség, gyengeség, mentális alkalmatlanság is. Ilyen állapotban lévő mászóval magam is többel találkoztam, még az Elbruszon is volt egy Ausztrál srác, aki az életét annak köszönhette, hogy több víz volt nálam, amint amire akkor szükségem volt. Ő sem fordult vissza, amikor így kellett volna döntenie.

Shriya Shah-Klorfine fizikai felkészültsége alapján teljes mértékben alkalmatlan volt arra, hogy túlélje az Everest halálzónáját. Mentális ereje egyedülálló volt, hiszen felért oda, amelynél magasabbra gyalogszerrel nem lehetséges felmászni, ami természetesen nepáli származásának is köszönhetően történhetett meg. Teljesült az álma, de ezért az életével fizetett, mert megfelelő kondícionális felkészültség nélkül a mentális erő és a nepáli származás csupán legfeljebb erre volt elegendő a halálzónában, tehát arra, hogy biztosan halálát lelje ott. Shriya akkor sem lett volna képes leereszkedni élve a halálzónából, ha nem jött volna a gyilkos vihar, de a viharban ráadásul haldoklás közben még rettegett is, mielőtt befejezte földi pályafutását.

ÁTVERÉS...

Az Everestet nem lehet becsapni, átverni. Aki nem készül föl maradéktalanul, azt a hegy nem engedni föl, vagy nem engedi le élve, hiába a professzionális külsőségek. Ehhez a veszélyhez a hegy elég sok felismerhető jelet ad, mert az illető személy állapota alapján észlelni fogja annak nyomait önmagán, hogy vagy visszafordul, vagy meghal. Shriya Shah-Klorfine figyelmen kívül hagyta ezeket a jeleket, és ezért nem kerülhette el szomorú sorsát. Halála értelmetlen és borzasztó, mert egyetlen hegycsúcs sem ér egyetlen életet sem, de ilyen felkészületlenül ráadásul esélye sem volt a túlélésre. Férjét és családját hagyta maga után mérhetetlen szomorúságukkal.

KIK A FELELŐSEK SHRIYA HALÁLÁÉRT?

  • A szervező cég? A társaság, amely a bevétele gyarapítása okán elvállalta a megbízást, holott akár el is utasíthatták volna Shriya jelentkezését, ahogy tették azt más, komoly szervező cégek?
  • Kifejezetten a szervező cég hegyi vezető serpái? A személyek, akik nem rángatták le az Everestről a nőt még időben?
  • A nepáli kormány, amely a turisztikai bevételeiről nem kívánt és a jövőben sem kíván lemondani, és ezért nem hajlandó korlátozni az éves engedélyek számát az Everest megmászására, sem pedig nem vezet be alkalmassági szűrőt a mászási engedélyek kiadásához?
  • Shriya férje, aki elengedte őt erre az öngyilkos küldetésre?
  • Vagy maga Shriya Shah-Klorfine, hiszen felnőtt emberként ő maga felelt saját döntéseiért, akkor is, amikor senkire nem hallgatott az alaptábor elhagyása ellenében szóló intelmeik vagy a csúcstámadás befejezése kapcsán, vagy mert egyáltalán elindult az Everestre ennyire mérhetetlenül felkészületlenül?


INDULAT BENNEM...

Az eset mellett nem tudok elmenni személyes vélemény nélkül. Amikor ugyanis a legkisebb lehetőség van arra, hogy ne hibáztassunk senkit egy Everest-halál okán, én közismerten ragaszkodom ahhoz, hogy ez ne is történjék meg. De Shriya Shah-Klorfine halála, annak értelmetlensége, eleve elrendeltsége, bevallom, még engem is indulattal töltött el. Az Everesttel nem lehet szórakozni, mert Csomolungma, a Föld Istenasszonya "nem játék" megbosszulja a csalást, és akkor már hiába jön kétségbe esve a segélykérés: „könyörgöm, mentsetek meg!”

traffic_jam_1.pngForgalmi dugó az Everest halálzónája felé vezető déli úton

Az pedig érdekes és elgondolkoztató, hogy minél többen lelik a halálukat az Everesten, annál többen jönnek megkísérteni a sorsukat alacsony felkészültségük ellenére… A nepáli kormány pedig továbbra sem limitálja a mászási engedélyeket, az évi 5-15 halálos áldozat ellenére sem. Hiszen a pénznek nincs szaga.

Shriya Shah-Klorfine! Nyugodj békében...

A cikksorozat I. és III. része: itt olvasható:
Halál az Everesten I. - Amikor a szerelem öl
Halál az Everesten III. - Nem Hillary volt az első a csúcson?
Az alábbi cikkből pedig megtudható, hogy vajon megsemmisült-e a a Hillary Step az Everesten:
Megsemmisült a Hillary Step?

Emilclimbs

Korábbi cikkek holnap jobb oldalán találhatók, telefonon és tableten pedig jelen cikk alatt olvashatók

Fénykép források:
https://www.youtube.com/watch?v=QEcHBFs-qME

Adat források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Shriya_Shah-Klorfine
https://twitter.com/shriyask
http://www.thecanadianencyclopedia.ca/en/article/death-on-everest/

A bejegyzés trackback címe:

https://emilclimbs.blog.hu/api/trackback/id/tr7313277009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.