OLYAN JÓ LETT VOLNA...
Felhőtlen első gondolatként olyan jó lett volna leírni, hogy Ausztrália legmagasabb hegye, a Kosciuszko megmászásával első magyarként teljesítettem a Richard Bass-féle Seven Summits sorozatot, és ugyanígy első magyarként sikerült a Seven Summits sorozatok mindkét (Bass és Messner-féle) változatát teljesíteni, ami két szempontból is kisebb magyar sporttörténelmi eredmény. A Reinhold Messner-féle hét hegycsúcs sorozatot még 2019. június 14. napján a Denali csúcsán lezártam (azt büszke második magyarként), így csupán további egy hegyet kellett teljesítenem Ausztráliában ahhoz, hogy mindkettő sorozat a kedves emlékeim közé kerülhessen, és egyúttal személyemben legyen olyan magyar sportoló, aki mindkét változatot teljesítette.
Olyan jó lett volna csupán arról írni, hogy igen, a Kosciuszko ugyan csupán 2228 méter magas, de mivel Richard Bass ezt a csúcsot jelölte meg az eredeti, 1985-ben általa teljesített 7 Summits sorozat részeként, ezért ezt kell megmászni egy "Seven Summitter" mászónak Bass módra. Egy kedves válogatott edző ismerősöm mondta ennek kapcsán, hogy ha bejutsz az olimpia döntőjébe és ott könnyű, előre látható nagy arányú győzelmet aratsz, attól még megnyerted az olimpiát. Megjegyzem, valami hasonló történt 2008-ban, amikor a magyar vízilabda válogatott az USA nemzeti csapatával döntőzött a pekingi olimpián. A helyszínen néztem ahogy nagyon elgyepáltuk az amcsikat. Tehát mindegy, hogy a legkönnyebb hegy maradt a végére, a sorozat teljesült és csak ez számít... de nem ebben az esetben.
Ugyanis nem tudtam felhőtlenül örülni mindennek, mert ami Ausztráliában a természeti katasztrófaként a mai napon is történik, beárnyékol mindent. De ne szaladjunk sokkal előrébb...
A KÜLÖNBSÉG BASS ÉS MESSNER AUSZTRÁL CSÚCSA KÖZÖTT
Richard Bass listáján a Puncak Jaya (Karstensz Pyramid) helyett az Ausztráliában található Kosciuszko hegycsúcs szerepel, mert az fizikailag is Ausztrália földjén, magán a "fő szigeten" található. A "messneri" Hét hegycsúcs sorozatban ezt a földrészt kiterjesztően értelmezik, így Óceánia legmagasabb hegyét, a Karsztens-t jelöli meg kontinens csúcsként. A nézetek abban térnek el, hogy sokan ezt a hegyet inkább Dél-Ázsia részének tekintik, holott az is közös platón található Ausztráliával. Hegymászás szempontjából ez mind nagyon jó, mert több helyre lehetséges eljutni a sorozatok mindegyikének teljesítése érdekében.
A TERVEZETT GYALOGLÁS
Úgy terveztem, hogy gyalog jutok majd el a Kosciuszko lábánál található Thredbo nevű városkába, mert ha nem magas a hegy, akkor legyen kihívás oda eljutni. A tengerpartról indultam egy Merimbula nevű kisvárosból és 4 nap alatt akartam 210 km-t megtenni folyamatos emelkedés mellett. Utána a nem túl nehéz hegy lett volna a hab a tortán. Ezt 20 kilós zsákkal kellett megtennem, mert nem volt autós támogatásom, kíséretem. Akik például hosszabb távon futnak különböző hegyekre föl 200-400 kilométeren át, azokat a legtöbbször autók kíséri és abban szállítják a szükséges felszerelésüket. Én magamra voltam utalva.
A KÖZELGŐ KATASZTRÓFA AVAGY A FÜSTBE MENT TERV
Az első nap mintegy 40 kilométert tettem meg 35-41 °C-os hőmérsékleti értékek mellett 20 kilós hátizsákommal, amikor a helyi rendőrség két derék tagja megállt mellettem autójukkal, és közölték, hogy a közelgő bozóttüzek miatt nem mehetek tovább gyalog. Ha elér a tűz, akkor csak azért nem fogok bent égni a tűzben, mert addigra megfulladok a felszabaduló mérgező gázoknak köszönhetően. A tűz nyomait már 1 km távolságban füst formájában láthattam, így tényleg füstbe ment a terv. Ennél fogva beültem a rendőr autóba, majd átszálltam egy útépítő cég autójába, akik elvittek engem a következő állomásomra. Érdekes volt úgy mászni, hogy ilyen meleg volt, figyelembe véve, hogy az Antarktiszon, az Everest-en és Alaszkában kegyetlen mínusz 30-40 fokokban kellett létezni.
A nagy meleg mellett az maradt meg az emlékezetemben, hogy tucatszám találtam az autóutak mellett elgázolt kenguruk és vombatok tetemeit. A mindent átható rothadó hús szaga eltéveszthetetlen volt.
SÚLYOS TÉVHIT
Mi európai emberek romantikával a szívünkben tekintünk erre a táblára, ami arra hívja föl a figyelmet, hogy az úton bizonyos távolságban várható, hogy az autók váratlanul eléjük kerülő kengurukkal és vombatokkal ütközhetnek. Mi úgy gondoljuk itthon, hogy a tábla rendeltetése, hogy óvjuk ezeket az őshonos állatokat, ezért teszik ki a táblákat. Ha pedig elgázolja valaki ezeket az állatokat, az szégyellheti magát, mert nem a kenguruk törnek be az emberi világba, hanem az emberek törtek be a kenguruk ősi területeire. A valóság teljesen más...
A kenguruk száma Ausztrália angol benépesítésének kezdetekor csupán pár százezres volt. Ahogy az emberek mezőgazdálkodásba kezdtek, megkezdődött a vízgazdálkodás is, mert kellett a víz a növények termesztéséhez. Ahogy egyre több növény termett, a kenguruk is egyre több ételhez és vízhez jutottak és mérhetetlen szaporodásban kezdek. Jelenleg 24 millió lakosa van Ausztráliának és 42 millió kenguru él ott. Tehát a Kenguruk - és a vombatok - azon kevés állat közé tartoznak a világon, amelyek egyedszámának növekedését eredményezte az emberi civilizáció, nem pedig a kihalását okozhatja. Pont a termények dézsmálása okán tartják úgy az ausztrálok, hogy a kenguruk és vombatok kártevők.
Egyik sem védett állat, szabadon pusztíthatók, ha elütnek egy ilyen állatot, kevésbé sajnálják, mint nálunk a baromfi tenyésztők az elgázolt rókákat. Ennél fogva a figyelmeztető tábla sem szól másról, mint hogy "vigyázat! az úton előugorhatnak kenguruk és vombatok, ami miatt az autókban kár keletkezhet, vagy ha elrántjuk a kormányt, akkor balesetet szenvedhetünk, vagy akár az életünket veszíthetjük". Prózai, de ez a helyzet, tehát a tábla nem arról szól, mint amit gondoltuk.
A VIDÉKI AUSZTRÁLIA
A tengertől tehát nem érhettem el gyalog a hegyig, ezért elhatároztam, hogy a felszabaduló időmben busszal és bárhogy máshogy jutok majd el Thredbo-ba, és az ausztrál vidéki emberekről és a környezetről minél több benyomást fogok szerezni. Ehhez csak beszélgetni kell, az pedig az egyik kedvenc elfoglaltságom.
Így jutottam el ezekre a városokba és falvakba: Merimbula, Bemboka, Nimmitabel, Berridale és a már említett Thredbo. Mindezt tehát Új-Dél-Wales (New South Wales) államában.
Találkoztam sok emberrel, és nagyon sokat beszélgettem velük. Sokan Európában úgy gondolják, hogy az ausztrál emberek leginkább az amerikaiakhoz hasonlítanak, mind gondolkodásukban, mind életvitelükben. Nos én pedig azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem így van. Gondolkodásuk európai, az életvitelük pedig a meleg éghajlathoz igazodott. Az volt az érzésem az ausztrál vidéket járva, mintha egy mediterrán környéken lennék angol, welszi, skót és ír emberek társaságában. Maguk az ausztrálok is úgy tapasztalják, hogy akik azonnal be tudnak illeszkedni a közösségeikbe, azok a kanadaiak, akik azért költöznek oda, mert megunták a hideget. Na már most a kanadaiak sem amerikaiak, nagyon nem azok. Út közben ért engem a születésnapom is, amit a helyiek természetesen meg is ünnepeltek.
Négy nap alatt értem el Thredbo városába, ahol találkoztam ausztrál barátaimmal, Pawellel és Greggel.
AUSZTRÁLIA CSÚCSÁN
2019. december 14-én indultunk Thredbo-ból a Kosciuszko csúcsa felé. Thredbo egy érdekes kisváros, ami egy síközpont is. Igen, síközpont, ide jár a legtöbb ausztrál síelni. Az építési stílusán a legmodernebb osztrák, olasz és francia síparadicsomok jegyeit lehetett fölfedezni. A felvonóik is mind osztrák Doppelmayr márkájúak. Nyáron a mountain bike downhill szerelmesei veszik birtokba a Kosciuszko lejtőit. A városka 1365 méter magasan fekszik, tehát a nepáli fővárossal, Katmanduval azonos magasságban. Ausztráliában december 1-től hivatalosan is nyár van, így természetesen decemberben már nincs síszezon.
5 óra alatt értünk föl a Kosciuszko csúcsára 2228 méter magasba és 2 óra alatt értünk le. Itt még senki nem gondolt arra, hogy a tűzvész ezt a környéket is eléri. A csúcs környékén még akadt bőven hó is. Igen, hó, nyáron Ausztráliában. A csúcson pedig magasra emeltem a magyar zászlót és teljesítettem a Bass-féle hét hegycsúcsot is. A csúcs környékén elkapott bennünket egy szélvihar, de ezzel együtt is ez a csúcsmászás volt a legkönnyebb az összes közül a két féle Hét hegycsúcs sorozatban. A sorstól jutalomnak tekintem ezt a mászást az Everest nehezebb, északi oldalának megmászása- és a földrészek hegycsúcsai megmászása közben mutatott kitartásomért. Egy kis jutalom nekem is jár.
SYDNEY
Ausztrália legnagyobb városában pár napot eltöltöttem, és megmásztam a kikötői hidat is, hogy ott is legyen egy mászási élményem. A hídmászás napján már pont tiszta volt az ég, de a hegyre történő indulásom időszakában még füst borította a város egét is. Érdekes, hogy Sydney hangulata szintén egy Nyugat-európai nagyváros hangulatát idézi.
AZ AUSZTRÁL KATASZTRÓFA
Jelen cikket most, 2020 januárjában véglegesítem. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy Ausztrália ökológiai katasztrófát szenved el. 480 millió(!) állat pusztult el eddig a bozót- és erdőtüzekben, továbbá máig 24 ember vesztette életét. Több ezer ember vesztette el otthonát. Két napja elrendelték a mászásunk kezdőpontja, az igen magasan fekvő Thredbo evakuálását is, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ha most lennék ott, nem tudnám teljesíteni a csúcsmászást. Az még fontos tudnivaló, hogy az ausztrál emberek közül a legtöbben a bozóttüzeket a természetes körforgás részének tekintik. Ez kell a termőföld és az erdei talaj minőségének hosszú távú fenntartásához. Persze az idei tüzek korábban nem látott méreteket öltöttek gyújtogatások és más körülmények miatt is. Helyenként néha esik az eső, de Ausztrália területe olyan hatalmas, mint az USA területe Alaszka nélkül. Ha az egyik csücskében esik az eső, annak előnyeit máshol nem fogják megérezni.
Ami meglepett, hogy a legtöbb ausztrál nem izgul annyira a helyi természeti környezetért, mint amennyire mi Európában gondoljuk. Persze azok, akik kénytelenek elhagyni otthonukat, másképp gondolják, ám ez csupán az ausztrál népesség elenyésző kisebbségét jelentő csoport. Ausztráliában a környezetvédők és állatvédők aránya nem nagyobb, mint hazánkban vagy Európa többi országában. Így az elhullott állatok miatt sem aggódik vagy sajnálkozik nagy erőkkel az egész ország. A helyszínen szerzett tapasztalatom szerint a világ többi része jobban aggódik Ausztrália miatt, mint az ausztrálok többsége. Ez sajnos engem is megdöbbentett, de ez a mai ausztrál valóság. Persze a kisebbség számára ott is nagyon fontos a környezet és aggódnak az őshonos állatokért és a bolygónk jövőjéért.
ÖSSZEGZÉS
Ausztráliában megmásztam a legmagasabb hegyet. Ám a katasztrófahelyzet miatt nem tudok felhőtlenül örülni annak, hogy ezzel sikerült mindkét Seven Summits sorozatot teljesítenem a magyarok közül elsőként. Talán majd később ez is megváltozik valamelyest, amikor javul a helyzet az ausztrál élővilágot sújtó katasztrófa remélhető enyhülése után... Az örömöm viszont soha nem lesz felhőtlen e mászásom kapcsán, mert mi innen a távolból nem tudunk semmit tenni azért, hogy megszűnjön a katasztrófa helyzet a kenguruk földjén.
Jelenleg nem tudok mit kezdeni ezzel a kettősséggel a fejemben...
Emilclimbs
Dr. Neszmélyi Emil
A végelszámolásnál csak az emlékek számítanak majd
(még ha ezúttal ez a kaland ambivalens emlék lesz is ezek között)
Kapcsolódó cikkek
7 földrész hegycsúcsai, avagy mi az a Seven Summits Expedíció Sorozat?
Carstensz / Puncak Jaya - Ausztrália és Óceánia csúcsa
Antarktisz - Vinson - Antarktika: az életre szóló élmény
Megsemmisült a Hillary Step az Everest-en?
