14 nyolcezres hegy 7 hónapon belül - ismét egy hatalmas palackos siker

2019. október 29. 11:50 - Emilclimbs

 

nevtelen.png

6 HÓNAP ÉS 6 NAP AZ ÚJ VILÁGREKORD

Ennyi időre volt szüksége Nirmal "Nims" Purja (36/37) nepáli hegymászónak mind a 14 nyolcezer méter fölötti hegy megmászásához. Mindegyik hegy első kísérletre sikerült a számára, amihez jócskán szüksége volt tervezésre és némi szerencsére is.

SIKERÜLT MERT LEHETSÉGES

Erre utal a Guiness rekord megdöntését célzó projektjének az elnevezése is a "Project Possible". A célja az volt, hogy 7 hónapon belül mássza meg a világ összes nyolcezer méter fölötti hegycsúcsát. Ez eddig senkinek sem sikerült. A korábbi világcsúcs 8 év(!) volt, amit jelentősen megjavított. Mindezt oxigénpalack használatával tette, amely okai között az alábbiakat mondta el Nims:

2_1.png

1. A biztonság mindenek előtt
2. Palack használatával bajba jutott mászók életét tudja megmenteni.
Ez utóbbira
szükség is volt 3 alkalommal a 14 kihívás alatt.

Sokak szerint ezt a sikert palack nélkül nem is lehetett volna elérni. Az is szükséges volt hozzá, hogy a sok extrém magaslaton eltöltött idő és a mászások közötti szünetek rövidsége miatt folyamatosan magasan nyolcezres hegyekre akklimatizált állapotban mászott Nims. Ez is a terv szükségszerű része volt, csak az elején kellett számottevő időt töltenie magaslati akklimatizálódással.

De kicsoda Nirmal Purja?

Nepál Myagdi körzetében született 1982/1983 körül. A nyilvántartások fejletlensége miatt erről ennyit lehet tudni. A brit Gurkha hadtesthez csatlakozott 2003-ban és 2009-től pedig az egyik különleges katonai egységnél szolgált. 2018-ban leszerelt, azért, hogy kizárólag a hegymászó karrierjére fókuszáljon. Elsőként 2012-ben a Lobuche keleti oldalát mászta meg minden nemű megelőző magaslati tapasztalat nélkül. Majd következtek a nyolcezres hegyek, később pedig a Project Possible.

A PALACKOS TELJESÍTMÉNY

Igen, még hozzá egy nemzetközi szinten is elismert teljesítmény. Nem csak ez az emberfeletti teljesítmény valósult meg palack használatával szerencsére. A másik nepáli világcsúcstartó Kami Rita Serpa, aki eddig 24 alkalommal mászta meg az Everestet, szintén kizárólag palackkal mászik 8000 méteres hegyeket.

kamiritasherpa.jpgKami Rita Sherpa

A  palackos mászások elismertek nemzetközi szinten is, akik az ellenkezőjét terjesztik tévednek. A palackos mászások kritikusai elenyésző kisebbséget képviselnek, sajnos vannak közöttük jócskán irigyek is, akik saját véleményüket többségi álláspontként tálalják. Pedig kisebbségben vannak, persze a fanyalgás és a kritika alanyi jog, de ettől még nem többségi vélemény. Az is lényeges, hogy a palackos mászók mindig elismeréssel nyilatkoznak a palack nélkül az életüket nyíltan és a palackosokhoz képest nagyobb mértékben kockáztató nyolcezres társaikról. Ez ténylegesen egy másik, nehezebb műfaj, de a kettő elfér egymás mellett. Ez tehát többségi a nemzetközi álláspont, a hegyekhez mindenkinek joga van akár palckkal, akár palack nélküli stílusban mászik.

MIKOR MELYIK CSÚCSRA ÉRT FÖL?

Az időjárás meghatározó volt a kihívásban. Hiába, a hegymászás egyik szépsége az elemeknek való kitettségből fakad. Nem minden nyolcezres hegy mászható azonos időben. 3 fázisban valósult meg a projekt e bő fél év alatt. Ott amely területen mászási időszak volt, szemfülesen tervezte meg.

1_2.pngNims támogatói között a Summit Oxygen

1. fázis 2019. április-május, Nepál

  • Annapurna (8091 méter, Nepál, 2019. április 23, 15:00)
  • Dhaulagiri (8167 méter, Nepál, 2019. május 12, 18:15)
  • Kancsendzönga (8586 méter, Nepál, 2019. május 15, 11:19)
  • Everest (8848 méter, Nepál, 2019. május 22, 5:30)
  • Lhotse (8516 méter, Nepál, 2019. május 22, 15:45)
  • Makalu (8481 méter, Nepál, 2019. május 24, 06:00)

    Eközben a felállított egy közbenső világrekordot is, mert az Everest-Lhotse-Makalu hármast még senki nem mászta meg 2 nap és 30 percen belül.

4_1.png

2. fázis 2019 július 3- július 26, Pakisztán

  • Nanga Parbat (8125 méter, Pakisztán,2019. július 3)
  • Gasherbrum I (8080 méter, Pakisztán,2019. július 15)
  • Gasherbrum II (8035 méter, Pakisztán,2019. július 18)
  • K2 (8614 méter, Pakisztán,2019. július 24)
  • Broad Peak (8051 méter, Pakisztán,2019. július 26, 8:50)

 
3. fázis 2019 szeptember 1-től október 29-ig, Kína, Nepál

  • Cho Oyu (8188 méter, Kína/Nepál, 2019. szeptember 23,10:45)
  • Manaszlu (8163méter, Nepál, szeptember 27, 07:50)
  • Shishapangma (8027 méter, Kína, októberr 29, 8:58)

Az utolsó mászási engedélyt a Shishapagmára kínai hatóság nagyon nehezen, heteken át tartó huzavonát követően diplomáciai nyomásra adta csupán meg Nims és aktuális csapata számára lavinaveszélyre és időjárás viszontagságokra való hivatkozással. Sokáig úgy tűnt, hogy nem sikerül a rekordkísérlet emiatt. Idén csak ez a kivételes engedély került kibocsátásra, más nem is mászhatott ezen a hegyen. Ha azonnal megkapta volna, akkor bőven 6 hónapon belül sikerült volna teljesíteni a kihívást.

MEGDÖNTHETETLEN?

3_1.png

Ez a nepáli hegymászó felállította azt a csúcsot, amit igen nehezen fog bárki megdönteni. Az sem kizárt, hogy ő maga tesz erre kísérletet. A projekt elején eladta a házát, hogy elkezdjen mászni, közben viszont lett elég támogatója. Ezek után a jövőben sem lesz szponzorok híján, így esélye lesz a javításra.

Lényeges, hogy ismét nyílt egy kihívás, amiben a Himalája és a Karakórum nyolcezres hegyein elért teljesítményekkel inspirálni lehet a közvéleményt.

Bravó Nims, ez férfimunka volt.

Emilclimbs
Dr. Neszmélyi Emil
Mert a legvégén csak az élményeink számítanak majd

Fotók:
Nims saját instagram oldala

apcsolódó cikkek:
- Halál az Everesten II. - Könyörgöm, mentsetek meg!
- Denali Expedíció 2018: videókkal, zuhanással és Delta Force élményekkel  
- Zuhanás a Denalin 5100 méteren, és ami mögötte van (videó!)
- A világ tetején Aconcagua módra

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://emilclimbs.blog.hu/api/trackback/id/tr6815270194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása