A halál az Eversten történet-sorozatom korábbi két részétől eltérően most férfiakról írok. Sorsuk nem felejthető, és rengeteg kérdés között egy biztosan nyitva marad velük kapcsolatban: ki járt fent legelőször az Everest csúcsán?

AMIKOR MINDEN ELKEZDŐDÖTT

Az Everest megmászásának története nem választható el attól, amikor megállapításra került az, hogy ez a világ legmagasabb hegye a tengerszinthez mérten.

„-Sir! Megtaláltam a világ legmagasabb hegyét!” - lelkendezett a calcuttai angol térképészeti intézet egyik tisztviselője Sir Raghuna Sikhdar főfelügyelő felé 1856-ban. Megállapították, hogy a XV. sorszámot viselő hegycsúcs a legmagasabb. A hegynek ekkori eszközökkel mért magassága 8816,6 méter volt, ami a jelenleg ismert magasságnál ugyan 46-48 méterrel eltérő adat volt, de a kor eszközeivel ez a pontatlanság elenyészőnek mondható. A főfelügyelő meg is ragadta az alkalmat, és elnevezte ezt a hegyet Mount Everestnek, a Himalája hegységének föltérképezését elrendelő George Everest ezredes (később tábornok) tiszteletére. Ezt a hegyet a tibetiek a Sagarmata, a kínaiak Jolmo Lungma, a nepáliak Csomolungma néven már ismerték ugyan, de ettől kezdve lett neki egy „nyugati” neve is.

 A VILÁG TETEJE

Az emberi természet sajátja, hogy a legeket meg kell tapasztalni, majd valahogy meg kell dönteni. Így indultak meg az első Everest expedíciók. Hosszú évtizedeken át tartó álmodozást követően a britek ragadták magukhoz a kezdeményezést.

Az első - kísérleti - expedíció (1921)
1921-ben egy felderítési céllal indult küldetés volt az első. A választott útvonal a tibeti oldalon volt, ahol én magam is másztam. Persze, ha már felderítés, nem volt kizárható az, hogy akár fel is juthatnak a csúcsra. 11 fő indult el ebben a brit csoportban, nagyrészt katonák, vezetőjük Charles Bruce tábornok volt, a csapatban ott volt George Mallory is egy tanár, korábbi háborús veterán, aki ismert hegymászónak számított.
Június 2-án már 40 km-re voltak a hegytől Tingri faluban. Majd 6000 méteren felállították az alaptábort. Az első felderítéssel 7400 méterig jutottak július 5-én. Mivel nem elsődlegesen a csúcsot akarták elérni, hanem tapasztalatokat kívántak szerezni, ezért oxigénpalackot nem használtak. Ekkortájt még nem rendelkeztek az expedíciók meteorológiai tapasztalattal sem, ezért váratlanul érte őket a himalájai monszun. Érkezett is kiadós eső és havazás, nagy hideg, de a kutatók folytatták a felderítést. Az időjárás okozta késedelem okán 7500 métert szeptember 22-én érték el. Két nappal később Mallory és egy társa 8000 méter fölé a halálzónába jutottak, ami akkor magassági világrekord volt. Az időjárás ismét közbeszólt, ezért vissza kellett fordulniuk, pedig már a csúcs megrohamozását fontolgatták. Az expedíció véget ért, de rengeteg hasznos tapasztalatot gyűjtöttek.

A 2. - hírhedt - expedíció (1922)
1922-ben márciusban indult útba a csapat, amelyet továbbra is Charles Bruce tábornok vezetett és tagja volt George Mallory is. Ismét Tibet felől tervezték a mászást, immár oxigénpalackok használatát tervezték a siker érdekében. 4867 méteren állították föl az alaptábort, immár igen nagy számú, 300(!) serpa kíséretében. 5300 méter magasságában felállították az 1-es tábort, ami a jelenkori expedíciók alkalmával az alaptábor magasságának felel meg. A 2-es tábort röviddel ezután 5880 méteren állították föl, ami jelenleg az ideiglenes „köztes tábor” magassága. Később 6400 méteren felállították a 3-as tábort is (ez jelenleg az előretolt alaptábor magassága). A táborokban már a nepáli serpák szállították föl a nagy mennyiségű csomagot. Mallory már ekkor gyanakodott, mert túl simán ment minden, holott ő az Everstet egy alattomos hegynek tartotta, amely vélhetően fent akar lecsapni majd rájuk. Mély nyomokat hagyott benne az, hogy egy évvel korábban váratlan viharok hiúsították meg a célját és számtalan alkalommal kerültek életveszélybe.

Május 14-én már 7000 méteren tartottak, ahol felállították a 4-es számú tábort (ez jelenleg az 1-es tábor). A gyors sikerek elbizakodottá tették Mallory-t és csapatát, így röviddel ezután már 7600 méteren verték föl az 5. tábort (ennél kicsit magasabban található napjainkban a 2-es tábor 7700 méteren). Innen három csúcstámadást indítottak, amelyekkel 8225 métert, majd 8321 métert értek el. Ez utóbbit már oxigénpalack használatával. Június 3-án Mallory vezetésével ismét nekivágtak a csúcsnak, amely kísérlet alkalmával Mallory úgy döntött, hogy lerövidíti az utat, és egy hófödte területen mászik 7000 méter fölött. Ennek az eredménye az lett, hogy lavinák és gelccserszakadékokba zuhanás eredményeként 8 serpa veszítette az életét. Mindenkit sokkolt az eset, az expedíciót azonnal beszüntették. Mallory saját magát hibáztatta a halálos áldozatokért. Az Everest expedíciók első halottai tehát serpa teherhordók voltak, és egyszerre ilyen sokan.

A HÍRES 1924-ES EXPEDÍCIÓ

1923-ban anyagi források hiánya okán nem indult expedíció. 1924-ben viszont visszatértek a britek. Ekkor is Bruce tábornok vezette az expedíciót, amelynek szintén tagja volt az ekkor már 37 éves, tapasztalt Everest mászó, George Mallory. Csatlakozott hozzájuk a 22 éves oxfordi mérnök-hallgató, Andrew Irvine is. 

A csapat 13 fő nyugati hegymászóból és nagyon sok serpából állt. Az időjárás nem volt kegyes velük, ezért csupán május 19-én érték el a 3-as tábort (6400 m), majd a 4-es táborba mászott egy előzetes raj 7000 méterre, ahol 3 napig a sátraik fogságába szorultak a rossz idő miatt, majd lejjebb kellett ereszkedniük. Mallory június 6-án Irvine és nyolc serpa társaságában vágott neki ismét a hegynek. Feljutottak az 5-ös táborba (7600 m), majd a 6-os táborba is (8300 m). Mallory nem akarta a korábbi expedícióhoz hasonlóan a serpák életét kockáztatni, ezért őket hátra hagyták, és Irvine-nal közösen nekivágtak a csúcstámadásnak. 

A csapat egyik geológus tagja, Noel Odell a 4-es táborból távcsövön követte még őket, és látta, hogy egymáshoz rögzítve kötélpárost alkotva elérnek 8600 méterig, ami 248 méterre volt vertikálisan a csúcstól, de onnan a látási viszonyok romlása okán már nem látta őket… ahogy soha többé nem látta őket senki élve. 1924 június 8-án vagy 9-én vesztették életüket.

Elindultak páran a megkeresésükre, de kimerültség, egy társuk hóvaksága és az időjárás okán e kísérlet hamar hamvába holt. Mindenki visszatért az alaptáborba, és lelkileg összetörten tértek vissza Londonba. Ezt követően 8 évig senki nem próbálkozott az Everest első megmászásával.

VAJON FELÉRTEK A CSÚCSRA?

Ez a kérdés foglalkoztatta a közvéleményt súlyos évtizedekig, hiszen ha felértek a csúcsra, akkor a nyilvánvalóan bekövetkező haláluk nem érvénytelenítette volna a sikert. Mind a mai napig elfogadott szabály, hogy a csúcs teljesítése nem függ annak túlélésétől. Ezért teljesítettük mi magyarok Erőss Zsolt és Kiss Péter által a Kancsendzöngát annak ellenére, hogy személyes tragédiájuk nyomán nem élték túl az ereszkedést a hegymászók.

A kérdés, hogy Mallory és Irvine felértek-e a csúcsra, akkor sem veszítette aktualitását, amikor 1953. május 29-én az új-zélandi Edmund Hillary és kötéltársa, a nepáli Tenzing Norgaj Nepál felől felértek az Everest csúcsára és onnan vissza is értek élve. Elsőként ők tudták ezt fényképekkel is igazolni. Érdekesség, hogy 1921-es első expedíció és az 1953-as első igazoltan sikeres expedícióig terjedő időszakban 20 áldozatot követelt a hegy. Többségükben serpákat. Azóta igen sokan lelték halálukat az Everesten és továbbra is többségük serpa volt.

Mallory és Irvine története itt nem ért még véget.

AZ 1999-ES MALLORY ÉS IRVINE KUTATÓ EXPEDCIÓ

A világot továbbra is foglalkoztatta az, hogy vajon Hillary járt-e először az Everest csúcsán, vagy csupán harmadikként járt-e ott, amennyiben Mallory és Irvine felért oda. Ezért 1986-ban elindult egy kutató expedíció azért, hogy megleljék e két legendás hírű hegymászó testét, és reményeik szerint fényképezőgépét is. Az 1986-os kísérlet rossz idő miatt meghiúsult. Erősítette a kutatók motivációját az, hogy 1975-ben egy kínai hegymászó és egy japán is feljegyezte, hogy 8100 méter körül láttak egy angol hegymászóra emlékeztető holttestet, aki nyilvánvalóan lezuhant. 1933-ban e holttest fölötti régióban megtalálták Irvine jégcsákányát, ezért valószínűsíthető volt Irvine holttestét látta a kínai és japán mászó.

1999-ben ismét expedíció indult Mallory és Irvine földi maradványainak felkutatására. Az expedíció vezetője Conrad Anker volt. A csoport tagjai között volt Jake Norton is, aki e kutatás közben megtalálta Szergej Arszentijev holttestét is, akinek feleségével közös történetéről a Halál az Eversten I. - Amikor a szerelem öl c. cikkemben részletesen meséltem. 8155 méteren a hegy oldalában megtalálták hegymászó földi maradványait, amely hatalmas meglepetésre nem Irvine, hanem Mallory teste volt. A hideg rendkívül jó állapotban őrizte meg a holttestet, szinte tökéletesen mumifikálódott. A homlokán egy komoly, szikla ütötte rést találtak, lábszára eltört, derekán pedig azt a kötelet ismerték föl, amellyel kötéltársához volt erősítve a kötélpárosukban. Derekán sérülés e kötéltől, ami arra utalt, hogy zuhanás közben közöttük megfeszült a kötél. Halálát tehát nyilvánvalóan zuhanás okozta. Mallory számára az anglikán egyház hagyomány szerint adták meg a végtisztességet, temetéséről videó film is készült.

Irvine holttestét nem találták meg, mint ahogy a fényképezőgépüket sem. Pedig, ha az meglenne, akkor jó eséllyel elő lehetne hívni a felvételeket róla, és lehet, hogy közöttük lenne az első Everest-csúcsfotó a hegymászókról. Mivel sem Irvine, sem a kamera nem került elő, nem maradt más a reménykedők számára, mint hogy higgyék: Irvine-nál lehetett a kamera, és ha egyszer őt találják meg, meglesz a bizonyíték is. Erre viszont eddig nem került sor. Mivel 8600 méteren látták Mallory és Irvine párosát és 8155 méteren találták földi maradványait, az biztos, hogy ereszkedés közben lelte halálát Mallory, de az hogy fent jártak-e a csúcson, vagy a csúcs felé menet visszafordultak, nem egyértelmű .

Amíg erre a talányra fény derül, Edmund Hillary tekintendő az elsőnek, aki fent járt a Világ tetején, a második pedig Tenzing Norgaj volt.

Ezzel a történettel nem csupán a két brit hegymászó számára kívántam emléket állítani, hanem azoknak a serpáknak is, akik az első halottak voltak az Everest expedíciók történetében, és mindazoknak, akik az első sikerig, 1953-ig életüket vesztették a világ legmagasabb hegyén.

 Rövid videó: Mallory megtalálása és temetése 8155 méteren

Ezzel zárom a háromrészes cikksorozatom a Halál az Everesten témakörben.
Hamarosan más érdekességekkel  jelentkezem a 7 Summits Expedíció Sorozatom kapcsán.

A cikksorozat I. és II. része: itt olvasható:
Halál az Everesten I. - Amikor a szerelem öl
Halál az Everesten II. - Könyörgöm, mentsetek meg!
Az alábbi cikkből pedig megtudható, hogy vajon megsemmisült-e a a Hillary Step az Everesten:
Megsemmisült a Hillary Step?

További Everest érdekességekről az expedíciós és motivációs előadásaimon mesélek.
Az aktuális előadásaimról itt lehetséges tájékozódni: www.linktr.ee/emilclimbs

Emilclimbs
Dr. Neszmélyi Emil
Mert a végén csak az élmények számítanak majd

 
Korábbi cikkek holnap jobb oldalán találhatók, telefonon és tableten pedig jelen cikk alatt olvashatók

Források:
- https://en.wikipedia.org/wiki/Mallory_and_Irvine_Research_Expedition
- https://en.wikipedia.org/wiki/George_Mallory#Early_life.2C_education.2C_and_teaching_career
- https://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_Irvine_(mountaineer)
- Endrődi Lajos: Akik nem ismerik a félelmet