HALÁL AZ EVERESTEN

Három történetet szeretnék elmesélni. Olyan történeteket, amelyek elgondolkodtatók, nyomot hagynak és nem engedik, hogy miután megismerjük őket, valaha is elfelejtsük szereplőik sorsát.

Elsőként Fran és Szergej Arszentijev különleges, felejthetetlen, hazánkban csupán igen szűk körben ismert történetét és szerelmük különleges részleteit mesélem el. Az 1998-ban bekövetkezett haláluk, annak körülményei és következményei valódi példáját adják az emberi esendőségnek, a szerelem különleges megnyilvánulásának, emberiességnek és a halálzónában megnyilvánuló tiszteletnek egyaránt.

FRAN ÉS SZERGEJ AZ EVERESTEN

Francys „Fran” Arszentijev történelmet írt, amikor első amerikai nőként oxigénpalack nélkül jutott föl az Everest csúcsára 1998 májusában. Akaratereje, mentális értékei és fizikai teljesítőképessége egyedülálló hegymászóvá tették őt. Sikerében férjével, Szergej Arszentijevvel osztozott, akivel kétszemélyes  expedíción vettek részt.

Fran 1958-ban született amerikai állampolgárként. Egy sikertelen házasságát követően 1992-ben házasodott össze Szergej Aszentijevvel, aki egy elismert, tapasztalt orosz hegymászó volt. Férjével sok nehéz hegyet másztak meg közösen, így Alaszkában a Denalit, az orosz az Elbrusz mindkét csúcsát és a Peak Goodwill-t is, amelyet ők ketten neveztek el, mint annak első megmászói (korábban az 5800-as csúcsként ismerte a világ). Fran volt az első amerikai nő a történelemben, aki az Elbrusz csúcsáról élve le tudott síelni. Edzettsége megfelelő szintet képviselt ahhoz, hogy nagyot álmodjon, így megtalálta azt a célt, amely teljesítése nélkül üresnek érezte volna az életét: az első amerikai nő akart lenni, aki oxigénpalack nélkül mássza meg a Mount Everestet. Ráadásul ezt a teljesítményt a nehézsége okán kevésbé kedvelt északi, tibeti oldalon tervezte véghez vinni. Ebben férje is támogatta, és a közös expedíció mellett döntöttek, mint korábban is oly sokszor.

1998. májusában érkeztek meg az Everest északi alaptáborába. Megkezdték az akklimatizációs mászásokat igen nehéz terepviszonyok között, amely terepviszonyokat én magam is megtapasztaltam a saját expedícióm alkalmával. Május 17-én már az Előretolt Alaptábor (Advanced Base Camp) feletti 1-es táborban voltak 7000 méteren az északi gerincen, a csúcstámadási időszakukban. Egy nappal később már 7700 méteren voltak a jelenlegi 2-es táborban.

AZ 1. CSÚCSTÁMADÁSI KÍSÉRLET

Május 19-én 21 mászó ért föl az Everest csúcsára döntően oxigénpalack segítségével, köszönhetően a megfelelő időjárási körülményeknek (időjárási ablak). Ez ígéretes feltételeket jelentett Arszentijevék számára ahhoz, hogy 8200 méterre érkezzenek, ami gyakorlatilag a jelenlegi 3-as tábor magasságát jelentette, akkor 6-os tábor névre hallgatott az eltérő számozás okán. Szergej ekkor rádión jelezte az Előretolt Alaptábor személyzete számára, hogy jó erőben érzik magukat feleségével, és készen állnak a csúcstámadásra a következő napon. Május 20-án éjfél után 1 órával meg is indították az első kísérletüket, miután egy éjszakát a halálzónában töltöttek, ami a csúcstámadás tervezett végrehajtásának szükséges része. A csúcs felé vezető út első lépcsőjének nevezett szakaszáról, viszont vissza kellett fordulniuk, mert a fejlámpájuk elromlott, ami az éjszakai mászást meghiúsította. Már pedig éjszaka kell indulni, hogy nappal lehessen ereszkedni.

A 2. CSÚCSTÁMADÁSI KÍSÉRLET

Újabb napot töltöttek 8200 méteren. Az itt tartózkodás önmagában rengeteg energiát és életerőt emészt föl, ami itt nem pótolható. Ezen a magasságon nem lehetséges ténylegesen pihenni, feltöltődni. Május 21-én ismét nekivágtak a csúcsnak, de csupán 50-100 méter szint-emelkedést követően ismét visszafordultak, aminek az embertelen időjárás volt az oka. Ekkor már a 3. napot kezdték meg a halálzónában, ami a igen sok – akár kifejezetten felkészült – mászó számára a biztos halált jelenthetné, ezért a legtöbben ekkor már az expedíció feladása mellett döntöttek volna túlélésük érdekében. Ők viszont másként döntöttek.

A SIKERES, 3. CSÚCSTÁMADÁSI KÍSÉRLET

E két sikertelen csúcstámadást követően a végső támadásukat május 22-én kezdték meg. A szemmel látható kimerültségük okán és amiatt, hogy nem használtak oxigénpalackot ilyen extrém magasságban, nagyon lassan tudtak csupán haladni a 8848 méteres csúcs felé. Ennek megfelelően nagyon későn értek föl az Everest csúcsára is. De sikerült! Fran lett az első amerikai nő, aki oxigén palack segítsége nélkül jutott föl a világ tetejére (1998. május 22-én), egyedülálló módon a szintén palack nélkül mászó férje társaságában.

A csúcsról csupán rendkívül lassan tudtak ereszkedni a táborok felé, aminek eredményeként már a harmadik éjszakát kellett a halálzónában tölteniük. Már az is csoda volt, hogy eddig életben maradtak és nem végzett velük már ekkor a kegyetlen halálzóna. A 8000 méter feletti mászásokra jellemző beszűkült látótérrel és hasonlóan beszűkült tudatállapotban kellett - ekkor már éjszaka - lefelé mászniuk. Az Everesten a halálos balesetek több mint 85%-a ereszkedés közben történik a kimerültséggel összefüggő okokból. Ilyen állapotban a megállás és egy rövid alvás erejéig a többség számára azt jelentette volna, hogy többé nem ébrednek föl. Ekkor már az életükért másztak sötétben, és bár el is aludtak, csodával határos módon mégis felébredtek, ami a halálzónában az ő nyilvánvaló állapotukban nem szokott megtörténni. Ilyen állapotban már a látás is komoly problémát jelent, a hallás is gyengül. Ráadásul az északi oldalon soha nincs hosszabb távon szélcsend, a jellemzően erősebb szélben pedig egyébként sem lehetséges zavartalanul hallani a mászótársunkat, még a kiáltását sem.

AZ ELSZAKADÁS

A sötétben nem lehetséges tájékozódni megfelelően, ami szintén megmagyarázza azt, hogy miként tudtak elszakadni egymástól ők ketten. Mert elszakadtak, többé nem voltak egymás segítségére, bár ilyen kimerült állapotban a fizikai közelség sem tette volna lehetővé azt, hogy baj esetén segítsenek a másikon. Ebben a haldokló állapotában az ember már csak önmagára képes figyelni, leginkább arra, hogy az egyensúlyát ne veszítse el végzetesen. Nekünk mászóknak az Everest csúcsáról ereszkedés közben csak az célunk, hogy lejussunk az épp soron következő táborba.

Szergejnek sikerült a 8200 méteres táborba lejutnia, ahol reggel tudatosult benne, hogy a felesége nem érkezett meg oda. Fran valahol bajba került, a világ egyik legéletveszélyesebb helyén, az Everest halálzónájában. Azonnal úgy döntött, hogy visszamegy érte. Szerzett oxigénpalackot és gyógyszert, majd visszaindult Fran-ért. Nem tudni, hogy tudatosult-e benne az, hogy e döntésével leginkább saját magára mondott ki halálos ítéletet, mert a lehetetlenre vállalkozott volna a mentés melletti döntésével kipihenten is, de ő ekkor továbbra is haldokolt, mint mindenki, aki az Everest csúcsáról ereszkedik lefelé. Ő tehát mégis visszafordult, hogy megmentse feleségét.

AZ ÜZBÉG REMÉNY

Fran-t május 23-án egy üzbég hegymászó csapat találta meg, amely tagjai ekkor csupán pár száz méterre voltak a csúcstól. Félig eszméletlen állapotban találták a nőt, aki az oxigénhiány okán fulladozott, az arcán fagyási sérülések éktelenkedtek és visszatérően segítségért kiáltott, ahogy elfogyó erejéből tellett, valamint már hóvakságban is szenvedett. Az üzbég csapat Fran mentésére tett kísérletet, feladván saját csúcstámadásukat. Olyan messzire vitték le, ameddig ki nem fogytak szinte teljesen a saját oxigénpalackjaik, amivel már saját életüket is veszélyeztették. De sajnos alig jutottak lejjebb. A halálzónában még oxigénpalackkal sem lehetséges menteni senkit anélkül, hogy maga a mentést vállaló ember ne kerüljön azonnal életveszélybe a kicsúszás vagy a fulladás veszélye okán. Amikor kifogytak szükséges oxigénből és maguk is haldokolni kezdtek, a nőt hátrahagyva a saját életük mentése mellett döntöttek, és a saját túlélésükért kezdtek harcot. Oxigén palackokat is hagytak Fran-nél, de többet nem tehettek már érte. A 8200 méteren fekvő táborba visszavergődő üzbégek még látták, ahogy Szergej visszaindul a felesége segítségére, bizonyos források szerint némi gyógyszert és oxigént is adtak a számára. Szergejt ekkor látták utoljára élve...

AMIKOR MINDEN ELDŐLT: MÁJUS 24.

Május 24-én a tapasztalt hegymászóként ismert brit Ian Woodall és dél-afrikai menyasszonya, Cathy O’Dowd útban a hegycsúcs felé talált rá Fran-re, akivel az akklimatizációs mászások alkalmával ismerkedtek meg. Pontosan ott leltek rá, ahol az üzbég csapat hagyta őt egy nappal korábban, tehát egyedül nem volt képes már helyváltoztatásra. Fran ekkora már 4 napja tartózkodott a halálzónában, és az arcán fehér színű jeges elfagyás volt látható, amely eredményként megváltozott a kinézete, kisimultabb lett az arca, megdöbbentő módon e két személy beszámolója alapján fiatalabbnak tűnt, ezért az őt ismerő Ian és Cathy elsőre nem is ismerték föl. Csoda, hogy még életben volt, elhelyezkedése alapján feltehetően csigolyatörést is szenvedett. Szergej jégcsákányát és kötelét is megtalálták mellette, de magát Szergejt már nem. Valószínűvé vált, hogy Szergej a felesége mentéséhez szükséges ereszkedés közben lezuhant, ami a biztos halált jelentette a számára. Ian és Cathy feladták a saját csúcstámadásukat, és bő egy órán át küzdöttek azért, hogy megpróbálják megmenteni Fran-t. A tegnapi üzbég csapat ismét elhaladt Fran mellett, de hiába kérte őket Cathy, hogy ezúttal is segítsenek, ők úgy feleltek: "tegnap már megpróbáltuk, hagytunk neki oxigént is, nem lehet már rajta segíteni", és ezúttal tovább másztak a hegycsúcs felé, ahová fel is értek. És valóban, Fran testében ekkor már alig pislákolt az élet, olyan rossz állapotban volt, olyan képtelen helyen és olyan elviselhetetlen időjárási körülmények között, amely okán mentése közben a két segítője is kifogyott  az oxigénjéből, ezért a saját életük mentése mellett kellett dönteniük, és lemásztak a 8200 méteres táborba, még ha e döntésüket hosszú mérlegelés előzte is meg. Fran-t kénytelenek voltak sorsára hagyni. A  táborban továbbra is életveszélyben voltak, hiszen a mentési kísérletük közben halálosan kimerültek és a halálzónában tartózkodtak még ekkor is.

Francys Arszentijev ott halt meg, ahol e két személy utoljára látta még életében. Az oldalán fekve, és még mindig a biztonsági kötélbe csatolt karabinerével érte az örök álom. Élt 40 tartalmas évet, egy tízéves fiúgyermek maradt utána, aki még az első házasságából született, és aki nagyon várta haza az édesanyját. A holttestét a "Csipkerózsika" (Sleeping Beauty) névre keresztelték a történetét megismerő Everest-mászók tiszteletük jeléül, és ilyen néven ismerték őt sokáig.  

MI TÖRTÉNT SZERGEJJEL?

Szergej titokzatos eltűnésének rejtélyét egy évvel később, 1999-ben Jake Norton fejtette meg, aki a „Mallory és Irvine Expedíció" tagjaként talált rá Szergej Arszentijev holttestére.

Jake Norton tehát megtalálta Szergej holttestét. A testén viselt nyomokból láthatóan és a teste fekvéséből látható volt az, hogy egy komolyabb zuhanás eredményeként veszítette életét. A holttestének fekvése a feleségének holtteste alatti mélységben volt, így lett biztos az, hogy csodával határos módon visszajutott Fran-hez, megtalálta őt, és a hozzá történő leereszkedés közben veszítette életét e végzetes zuhanás közben.

A "TAO OF EVEREST"

A Fran megmentésében kudarcot valló brit Ian Woodall expedíciót szervezett és vezetett 2007-ben "The Tao of Everest" néven azzal a céllal, hogy 9 évvel halálát követően eltemesse Francys Arszentijev holttestét, aki könyörgött nekik, hogy ne hagyják sorsára. Ekkor ugyan segítségért mentek, de amire visszatértek, Fran már nem élt. Woodall 9 éven át vágyott vissza Cathy-vel közösen, mert tudta, hogy a Sleeping Beauty az Everest csúcsára vezető útvonalról még mindig jól látható, ahogy ott fekszik, ahol még utoljára élve látták őt. Ez, és Fran megmentésére tett kísérletének kudarca mélységesen zavarta Woodall-t és az akkor már házastársát, Cathy-t. Úgy érezték, hogy ha életében nem segíthettek neki, akkor nekik kell megadniuk a végtisztességet a számára. Azt tervezték, hogy Fran testére helyezik a nő fia által édesanyjának írott búcsú üzenetét, és egy amerikai zászlóval is elfedik a testét, majd az Everest szikláival fedik be őt, és ily módon temetik majd el a halálzóna-temetések szokása szerint. Woodall és felesége egy rövid megemlékezést követően látóhatáron kívülre, egy alacsonyabb magasságra vitte Fran holttestét, hogy ne lehessen látható végső nyughelye a mászási útvonalról. A nemes küldetés eredményes volt, Fran-t eltemették. "Csipkerózsikát" ebben a történetben hercege már nem ébreszthette föl csókjával, ezért békében nyugszik egy álomszép helyen, hercege közelében.

MONDHATUNK-E ÍTÉLETET A FOTELBŐL?

A szerelem ölni is képes, az Everesten pedig ilyen helyzetben biztosan öl. Semmiképp nem akarok vitát kezdeményezni arról, hogy Fran és Szergej döntéseiben mikor mi lett volna helyes vagy legalább helyesebb. Kritizálhatnánk őket azért, hogy miért kell valakinek a házastársával másznia… azért is, hogy, miért nem adták föl, amikor nem sikerült a legelső, sem pedig a második csúcstámadásuk... azért is, hogy miért vállal valaki egy nyilvánvalóan lehetetlen küldetést, és mászik vissza a szerelmének mentésére úgy, hogy a kimerültsége okán a legvalószínűbb az, hogy egyikük sem éli túl ezt. Vagy gondolhatjuk, hogy ha valaki a sorsára hagyja a szerelmét, mert elfogadja, hogy nem képes segíteni rajta, azzal a helyes döntést hozta volna meg. Bírálhatnánk akár az üzbég hegymászókat azért, mert második alkalommal már nem segítettek egy haldoklón, és persze számos további bírálatot is megfogalmazhatnánk.

De ne tegyük. Én sem teszem, és pont azért nem, mert jártam és haldokoltam ugyanitt. Azt mindenki tudja, hogy a szívnek mindig nehéz parancsolni. Oxigénhiányos és kimerült állapotban pedig könnyű végzetesen rossz döntéseket hozni ennyivel 8000 méter fölött. Ez az oka annak, hogy 200-nál is több holttest nyugszik az Everest halálzónájában mind a mai napig, és én magam is számos holttestet kellett átlépjek a csúcstámadásom alkalmával. Szergej, aki négy napon át képes volt életben maradni a halálzónában, még arra is képes volt, hogy visszatérjen - terhekkel megrakottan - a feleségéhez, gyógyszert és oxigént vigyen a számára. Ebből megállapítható, hogy igen jó eséllyel túlélte volna e veszedelmet, ha nem indul vissza saját haldoklásakor Fran megmentésére, hanem sorsára hagyja feleségét. Persze az is elképzelhető, hogy felesége nélkül már nem tudta volna elképzelni az életét, vagy azzal a teherrel sem akart volna élni, hogy nem tett meg mindent annak érdekében, hogy megmentse azt, akit mindennél jobban szeret.

Meggyőződésem, hogy ezt a kérdést senki nem hivatott eldönteni vagy ítélkezni róla. Olyan személy semmiképp, aki nem járt maga is tartósan a halálzónában, és nem tapasztalhatta meg azt, hogy milyen ott egy döntést meghozni kétségtelenül elviselhetetlen kimerültség és fizikai fájdalom mellett, hiszen e nélkül nem is lehetséges hitelesen véleményt formálni a felmerülő kérdésekről. Ezért ne is tegyünk erre kísérletet, nyugodjanak békében.

Fran és Szergej Arszentijev története az Everest folyamatosan íródó történelmének része marad mindörökké, Ian Woodall és Cathy O'Dowd lenyűgöző és tiszteletet érdemlő tettével együtt. Emlékezzünk rájuk pusztán így.

Rövid sorozatom második részeként hamarosan arról mesélek egy történetet, hogy a mentális erő mire elegendő és mihez kevés az Everesten.

A cikksorozat II. és III. része itt olvasható:
Halál az Everesten II. - Könyörgöm, mentsetek meg!
Halál az Everesten III. - Nem Hillary volt az első a csúcson?
Az alábbi cikkből pedig megtudható, hogy vajon megsemmisült-e a a Hillary Step az Everesten:
Megsemmisült a Hillary Step?

További Everest érdekességekről az expedíciós és motivációs előadásaimon mesélek.
Az aktuális előadásaimról itt lehetséges tájékozódni: www.linktr.ee/emilclimbs

Emilclimbs
Dr. Neszmélyi Emil
Mert a legvégén csak az élmények számítanak majd

 
Korábbi cikkek holnap jobb oldalán találhatók, telefonon és tableten pedig jelen cikk alatt olvashatók

Források:
- http://www.telegraph.co.uk/news/features/3632388/Peace-at-last-for-Sleeping-Beauty.html
- https://en.wikipedia.org/wiki/Francys_Arszentijev
- https://en.wikipedia.org/wiki/Ian_Woodall

Fényképek:
- Thepostmortempost.com
- Wikipedia.org
- Mythsandmountains.com
- valandre.com
- travelthewholeworld.com